Iskolai előadások, óraadás, bemutatók, kurzusok
ISKOLAI KURZUSOK:
Az iskola közelében található cégek bevonásával lehet ezt kivitelezni. Előre kell egyeztetni az iskolákkal. Szükséges a cég és az iskola közötti folyamatos kapcsolattartás.
Az iskolai kurzusnak igazodnia kell a tantervhez. Meg kell határozni a tematikáját, meg kell adni a követelményrendszerét. Tanórák, vagy előadások sora, amelyeket befejezve a tanuló új ismereteket és képességet szerez. A végén akár oklevél is adható.
A kurzus végén vizsgát tehet a tanuló. A szakmai képesítést nyújtó kurzusok egy részén gyakorlati feladatok is vannak, amelyek segítenek alkalmazni a kurzuson tanultakat.
Szakmacsoportos alapozó oktatás, mely lehetőséget nyújt a kiválasztott csoport közös szakmai elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítására, a készségek, képességek fejlesztésére, a vizsgákra történő felkészülésre, illetve amennyiben szakiskoláról van szó a szakirányú felsőfokú továbbtanulás előkészítésére.
ISKOLAI ELŐADÁSOK, ÓRAADÁS, BEMUTATÓK:
Az iskolai tanrendbe kell illeszkednie és mindenképpen szükséges az iskolák meghívása és a velük való kapcsolattartás.
Iskolai előadás esetén meg kell határozni, hogy milyen témában tartja meg a cég képviselője az előadását. Az előadás óra keretén belül, külön órában, vagy rendezvény keretében is bemutatható.
Óraadásnál igazodni kell az iskolai órához és annak tanmenetéhez. Mindenképpen az aktuális tantárgyban és témában kell az órát megtartani. Ez ebből a szempontból kötöttebb, mint az előadás. Az órákon esetleges gyakorlati bemutatók is tarthatóak, melyek az adott tantárggyal kapcsolatosak.
Bemutató esetében tárgyak, eszközök, gyakorlati bemutatók megtartása lehetséges. Mely kötetlenül bármilyen témában bemutatható.