2021. június 23 – án került megrendezésre a MEGFOSZ szakmai rendezvénye. A Szövetség éves közgyűlését a májusban aktuális hatósági szabályozások figyelembevételével személyes jelenlét nélkül – online formában – lehetett csak megrendezni, azonban a jelenlegi szabályozások lehetővé tették, hogy egy szakmai rendezvény keretein belül a szövetség tagjai személyesen vegyenek részt. A rendezvényen a tagság szakmai előadásokat hallgathatott meg, illetve átadásra kerültek a MEGFOSZ 2019 – es és 2020 – as évi Szakmai Díjai. Emellett a WorldSkills-Shanghai 2022 Nehézgép-szerelő előválogató verseny eredményhirdetésére és a díjak átadására is sor került.
Az eseményt Harsányi Zsolt elnök Úr nyitotta meg ünnepi köszöntőjével, majd az Agrárminisztérium képviselőjének beszámolóját hallgathatták meg a jelenlévők az aktuális pályázatokkal kapcsolatosan. Ezután a Hungexpo Zrt. képviselője adott tájékoztatást a 2022 – es AgrárgépShow és AGROmashEXPO kiállítással kapcsolatban, majd az MKB Pénzügyi Csoport képviselőinek prezentációjára került sor a következő évi együttműködéssel kapcsolatban, valamint az agrárfinonszírozások lehetőségeiről.
A szakmai előadások után következett a Szakmai Díjak ünnepélyes átadása.
A MEGFOSZ három alapított díja közül az „Életpályamű” díjra ezúttal is olyan személyeket lehetett jelölni, akik több, mint 30 éve az ágazatban dolgoznak, betöltötték 60. életévüket, munkahelyükön a feladataik meghatározóak és eredményesek, emellett pedig a dolgozók és a vezetők körében is szakmailag elfogadottak, megbízhatóak és segítőkészek.
A 2019 – es évben „Életpályamű” díjban részesült Nagy Miklós (Szegána Kft.), a 2020 – as évben az „Életpályamű” díjat Starcz Tamás (Starcz Kft.) vehette át.
A díjakat dr. Viski József helyettes államtitkár és Harsányi Zsolt elnök urak adták át.
A „Fiatalok a szakmáért” díjat olyan maximum 40 éves, aktív, hatékony és kreatív tag kaphatta meg,
aki pályája útján rövid idő alatt, sokat ért el, munkája kiemelkedő és eredményesen vesz részt a
csapatmunkában.
A 2019 – es „Fiatalok a szakmáért” díjat Rádi Roland (Agrolánc Kft.), a 2020 – as díjat pedig Karagity István (Axiál Kft.) vehette át.
A díjakat az MKB Pénzügyi Csoport képviseletében Bognár István az MKB Bank Agrárium Főosztályának senior üzletfejlesztési menedzsere, Komiljovics Márk az MKB Euroleasing Zrt. Mezőgazdasági-gép és eszközlízing üzletágvezetője és Harsányi Zsolt elnök úr adta át.
A „Legaktívabb MEGFOSZ tag” díjra, amelynél nem volt külön kormeghatározás, olyan személyt lehetett jelölni, aki az adott évben aktív személyiség a tagságban, állandó segítséget nyújt a bizottságok számára, nyitott, érdeklődő, és szakmai szempontból is megállja a helyét az ágazatban.
„2019. év legaktívabb MEGFOSZ tagja” elismerést Witzl Tamás (Multiva Magyarország Kft.), „2020. Legaktívabb MEGFOSZ tagja” díjat pedig Szalai László (Szal – Agro Kft.) vehette át.
A díjakat Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke és Kis Pál a MEGFOSZ alelnöke adta át.
A Szakmai díjak átadása után került sor a WorldSkills – Shanghai előválogató verseny eredményhirdetésére, valamint a nyertesek díjazására is. A díjazás előtt Vujevich Rita az MKIK osztályvezetője mutatta be a Skills versenyeket és azok jelentőségét.
A versenyben harmadik helyezést ért el: Licskai Áron
A második helyen végzett: Cseszkó Zsolt
Az első helyezett Hambalgó Ferenc Ádám lett, aki a díjak és a nyeremény mellett abban a nagyszerű elismerésben is részesül, hogy képviselheti hazánkat a 2022 – es Shanghai WorldSkills világversenyen.
A többi résztvevő is részesült elismerő oklevélben, a díjakat és az elismerő okleveleket minden esetben Vujevich Rita osztályvezető asszony és Harsányi Zsolt elnök úr adták át.
Forrás: Viczián Ágnes – MEGFOSZ
Képek: Kereki Dávid - MEGFOSZ