A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége 2018. április 18-án tartotta meg éves közgyűlését. Az éves közgyűlés keretében ünnepélyes keretek között kerültek ebben az évben is átadásra a MEGFOSZ szakmai díjai. A díjakat a Szövetség azért hozta létre, hogy tagjaik érezzék a Szövetséghez való tartozás fontosságát és aktivitásuk elismerését. A MEGFOSZ tagok maguk közül jelölhették meg, hogy kit tartanak a díjra érdemesnek.
A három alapított díj közül az „Életpályamű” díjra olyan személyeket lehetetett jelölni, akik több, mint 30 éve az ágazatban dolgoznak, betöltötték 60. életévüket, munkahelyükön a feladatai meghatározóak és eredményesek, valamint a dolgozók és vezetők körében szakmailag elfogadottak, megbízhatóak és segítőkészek. Ebben az évben a díjat Botka-Kovács Judit az Agárszakképzési Főosztály főosztályvezetője adta át a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében.
Életpályamű díj: Szabó István – Alfa Gép Kft.
A „Fiatalok a szakmáért” díjat olyan maximum 40 éves, aktív, hatékony és kreatív tag kaphatta meg, aki pályája útján rövid idő alatt, sokat ért el, munkája kiemelkedő és eredményesen vesz részt a csapatmunkában. Ezt a díjat a MEGFOSZ „Legyél Te is mezőgépész!” programjának kiemelt partnere az MKB Pénzügyi Csoport részéről Tóth Zoltán az MKB Kisvállalati Ügyfélkapcsolatok Igazgatóságának igazgatója adta át.
Fiatalok a szakmáért díj: Dojcsák János – Agroker Holding Zrt.
A Szövetség vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy a tagok a szakmáért tett aktivitását elismerjék. Ezért alapították a „2017. év legaktívabb MEGFOSZ tagja” díjat, amelynél nem volt külön kormeghatározás. Nagyon fontos volt, hogy aktív személy legyen a tagságban és állandó segítséget biztosítson a tagság és a bizottságok számára. A díjat Harsányi Zsolt a MEGFOSZ elnöke adta át.
2017. év legaktívabb MEGFOSZ tagja díj: Plevza Beatrix – CHH Műszaki Kft.
A díjakhoz a MEGFOSZ vezetése és a tagsága ezúton is gratulál!
Forrás: Viczián Ágnes – MEGFOSZ
Képek: Kereki Dávid